Tanmenet

A 6 hét alatt hetente dolgozunk fel egy fejezetet. Egy fejezet nagyságrendileg felemészt egy bő délelőttöt vagy délutánt, és lesznek olyan feladatok, amelyet megszakítás nélkül kell végigcsinálni (ez 3-4 órát jelent, cigi-, pisiszünet ér).

A 2. héten gyakoló kapmpányt, a 3. héttől már éles kampányokat fogsz készíteni és futtatni 3 héten keresztül, ami folyamatos felügyeletet igényel majd Tőled. Ezért érdemes úgy időzíteni a tanfolyam elvégzését, hogy erre az időszakra ne essen hosszabb nyaralás vagy űrutazás.

Ha halasztani szeretnél a tanfolyam közben, mert adódhat olyan élethelyzet, semmi gond megbeszéljük!

A tanfolyam során folyamatos online konzultációra (email, chat) van lehetőség. Végig rendelkezésre áll zárt tanulói Fb csoportunk is, ahol lehet kérdezni, tanácsot kérni, és megbeszélni a tanultakat a többi Hallgatóval.

 

ELSŐ HÉT

Az első három fejezet egyszerre érkezik majd. Az első fejezet önállóan külön is feldolgozható. De a második és a harmadik fejezetet erősen ajánlott egyben feldolgozni.

#01

FEJEZET

Megismerjük a kereső működését és anatómiáját, mert szerintünk nem lehet úgy hatékonyan dolgozni egy rendszerrel, ha nem értjük annak alapjait. Megismerjük a Google főbb irányelveit, és az alap fogalmakat (kulcsszó, relevancia, felhasználói élmény).

#02

FEJEZET

Készítünk egy Gmail fiókot (alapos védelemmel és erős jelszóval), majd birtokba vesszük első Google Ads fiókunkat. Megismerkedünk a kampány-típusokkal, és belekezdünk első keresőkampányunk összerakásába. A fejezet legnagyobb részében a kampányszintű beállításokkal foglalkozunk majd. Nagyon sok képernyőképet használunk, bő magyarázattal, a legapróbb részletekig.

#03

FEJEZET

Elkészítjük a hirdetési csoportokat a kampányunkhoz. Megtanulunk hatékony hirdetési szövegeket írni, végzünk kulcsszó-kutatást, és megbeszéljük, mitől lesz jó egy kulcsszó-lista. Megtanuljuk, hogy miből van az ad rank, és miért nagyon fontos nekünk. Végül pedig alaposan elmélyedünk a hirdetésbővítményekben is. Mindeközben megtanulunk magabiztosan navigálni a Google Ads felületen.

HARMADIK HÉT

#04

FEJEZET

A GDN és a Gmail kampányokról lesz szó. A GDN célzások és ezek helyes használata mellett foglalkozunk a lehetséges hirdetési formátumokkal is. Megtanulunk reszponzív hirdetéseket készíteni és szót ejtünk az intelligens display kampányokról is. Végül alaposan elmélyedünk a Gmail-re célzott hirdetések létrehozásában.

NEGYEDIK HÉT

#05

FEJEZET

Megvagyunk az alapokkal, így egy előre elkészített környezetben éles kampányt építünk. Minden tanuló készen kap egy saját website-ot, amit 3 hétig élesben hirdet a keresőben és a display hálózaton az általa létrehozott kampányokkal, hirdetésekkel és kulcsszavakkal. Bannert, tanácsot, és folyamatos figyelmet is adunk mellé.

Végig segítünk a tananyaggal a kampány építésében: egy profi tanácsait írjuk le, amikor profiként elkészít egy alap kampányt, hogy milyen lépéseket követ, és mikre figyel.
Új elemként pedig olyan fogalmak, mint a KPI. Tanácsként foglalkozunk az alap kampány-követési gyakorlattal, valamint belekezdünk az optimalizálás alapjaiba is.

ÖTÖDIK HÉT

#06

FEJEZET

Első éles kampányunk futásának ideje alatt is folytatjuk a tanulást, és megismerkedünk új kampánytípusokkal (YouTube hirdetések, mobil app hirdetések), valamint alaposan kivesézzük a remarketing lehetőségeit. Előkerül a remarketing kód is. Közben közösen optimalizáljuk és monitorozzuk az épp futó kampányodat.

#07

FEJEZET

A hetedik fejezetben további optimalizálási módszereket és egyéb a napi Google Ads kampánykezeléshez nélkülözhetetlen elemeket tanulunk meg (címkézés). Szerzők kedvenc témakörét, a nem hatékony GDN elhelyezések kizárását is itt tárgyaljuk. Ebben a fejezetben tárgyaljuk továbbá a konverziókat, azok típusait, és a kezelőfelületen történő konverziós beállításokat is. A végén belekóstolunk az attribúciós modellekbe is.

HATODIK HÉT

#08

FEJEZET

Miután véget ért a 3 hetes éles tesztkampányunk, kiértékeljük azt, és mindenkivel egyénileg megbeszéljük a tapasztalatokat. Így tökéletesen készen állsz majd a végső feladatra, amely maga a “vizsga”. Az addig tanultak alapján teljesen önállóan kell felépíteni egy kampánystruktúrát.

A 8. fejezet egy brief lesz, ami összegezve írja le, hogy a tanultak alapján minek kell belekerülnie a vizsgafeladatba. Ennek elkészültét követően közösen értékeljük a vizsga setupot, és ha szükséges, akkor közösen javítjuk is azt. A sikeres setupot oklevéllel díjazzuk.

AKKREDITÁCIÓ

Tanfolyamunk nem akkreditált, gondolom sejted, hogy az OKJ mint rendszer mennyire áll készen áll egy ilyen témájú képzést validálni?! Semennyire… A tanfolyam validációját a hazai szakmában elismert szakemberek ajánlásai, valamint a tanfolyam készítőinek évtizedes tudása és eredményei együttesen biztosítják.

SZÜNET A TANULÁSBAN

Természetesen jöhet olyan esemény, élethelyzet, bármi, ami miatt félbe kell hagyni a tanulást, hogy később folytathasd. Ezzel semmi probléma nincsen, a tanfolyam félbehagyható, ekkor egy rövid megbeszéléssel egyénileg segítünk úgy letenni a lantot, hogy visszatéréskor magabiztosan tudd újra felvenni a fonalat, és ne kelljen elölről kezdeni az egészet. Ez alól egy kivétel van, az pedig a 3 hetes tesztkampány, amit félbehagyva nagy valószínűséggel újra kell majd kezdeni. Így tudjuk csak biztosítani ugyanis, hogy a tesztkampánnyal átadni kívánt gyakorlati tudás és tapasztalat biztosan átmenjen.