Geiger Tamás – Ajánlás

Aki úgy 10-12 éve kezdett bele az akkor még AdWords néven futó hirdetési rendszerbe, meglehetősen könnyű dolga volt. Már leginkább a mai kezdő kihívásaihoz mérten. A felület, a funkciók azóta olyan mértékben fejlődtek, hogy egy teljesen kezdő számára még a lelkesedés sem feltétlenül elég ahhoz, hogy átlássa a lehetőségeket.

Bár a legújabb Google Ads felhasználói felülete igyekszik vezetni a kezdőbb felhasználók kezét is, önmagában ez édes kevés ahhoz, hogy egy kampány brief alapján valaki ügyesen végig tudja gondolni, milyen funkciókat lehetne használni, milyen stratégia mentén érdemes haladni. Sok-sok “sziget” funkció jelenik meg és ezeket nem igazán köti össze bármilyen vonal egy egésszé.

Feri tananyaga ezt a vezérfonalat adja meg a kezdő kampány kezelő számára. Egészen az alapoktól kezdve építi fel az ismeretanyagot úgy, hogy az egy teljes egésszé váljon az ember fejében. Nem egy zanzásított súgó cikk gyűjtemény, nem egy funkció lista felsorolás, nem egy vágyálom felfestése (értsd: bibibííí, akár ezt is meg tudom csinálni, de nem mondom el, hogyan bibibííí), hanem nagyon is konkrét lépések logikus sorozata, ahol a tanuló az első alapvető lépések után azt is megtanulja, hogyan érdemes rendszerben gondolkodva stratégiát építeni.

Fontos, hogy ne legyenek a tananyag kapcsán irreális vágyálmaink. No nem azért írom ezt, mert ezek a fejezetek fércműnek tekintendők: ellenkezőleg. Ez a tanagyag abban a szerencsés helyzetben van, hogy nem akar sokat markolni, hogy aztán keveset fogjon: egy erős junior harcászati kiképzése a feladat és ebbe nem férhet bele minden egyes kapcsoló megértése külön-külön. Az már a következő szint, az már akkor jön, amikor ezek az alapok nagyon erősen a minden napi munka részévé váltak.

A kampány kezelők élete bizony nem csak játék és mese, de ha valamivel érdemes elkezdeni az ismerkedést, az ez a tananyag.

Geiger Tamás
Head of Analytics at JabJab Online Marketing, GTM WordPress plugin author, Certified Google Trainer